SZAKMA SZTÁR FESZTIVÁL 2019

Valsir – General Fittings – Fondital



Ünnepélyes díjátadóval zárult a XVII. Szakma Sztár Fesztivál. Az esemény a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV), az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV), valamint az VI. SkillsHungary Nemzeti döntőjének színhelye volt. 52 szakmában, 11 szakmacsoportban összesen 232-en versenyeztek - köztük több külhoni magyar - a szakma legjobbjának járó címért.

Az eseményre több mint 20 ezren látogattak ki, a résztvevők közel kétharmada vidékről, területi kamarák szervezésében érkezett a fesztiválra. A verseny sikeréhez közel 1000 közreműködő, többek között szakértők, versenyfelelősök, illetve mintegy 500 szervezet járult hozzá.

A szakmák között négy épületgépészeti szakág is szerepelt:

  • épületgépész technikus
  • hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő
  • központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő
  • víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke köszöntőjében elmondta, a szakmák versenyének megrendezésével a pályaorientáció, a szakmunka szépségeinek megmutatása volt a cél. A Szakma Sztár Fesztiválon induló versenyzők jelentős része mentesül a szakmai vizsga alól - emelte ki.

A Vivaco Kft. az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is támogatta az épületgépész szakmát szerelési anyagokkal, szerszámokkal a Fondital, Valsir és General Fittings gyárak nevében is. A versenyfeladatok kidolgozásában is részt vettünk, ezzel is segítve a szervező Szily Kálmán Műszaki Szakközépiskolát, Szakiskolát.

A rendezvény ideje alatt a tevékenységszigeten mutattuk meg a Valsir épületgépész rendszereket illetve a Fondital konvektort a fiatalságnak és az érdeklődőknek. A vállalkozószelleműek a többrétegű csőrendszer préstechnikáját is kipróbálhatták.

Ezúton is szívből gratulálunk minden résztvevőnek, valamint nyertesnek!

Nem találta meg amit keresett? Kérem, írja le üzenetben, hogy mire van szüksége! Kollégáink hamarosan felveszik Önnel a kapcsolatot!

A jobb felhasználói élmény biztosítása érdekében a weboldalunk úgynevezett sütiket használ