HÍREINK

Valsir Thermoline padlófűtés rendszer

A padlófűtés nemcsak komfortos, hanem energiahatékony is, története pedig egészen az ókorig nyúlik vissza. Bizony, már ekkor kezdett terjedni a nagyobb épületek esetében az a koncepció, hogy levegőt áramoltassanak a padló alatt, melynek egyik legrégebbi, hazai vonatkozású példája a Margit-szigeti domonkos rendi apácakolostorban található.

Tovább

VALSIR AIRVAL – A MEGBÍZHATÓ LÉGBESZÍVÓ SZELEP

Mindenki tapasztalt már csatornaszagot közösségi mosdóban, illetve, hogy amikor kezet mosunk, lehúzzuk a WC-t vagy öblít a piszoár, akkor szörcsögő, huppogó hangot hallunk – sőt, a WC-csészében még azt is láthatjuk, ahogyan a vízszint ingadozik. Mindez a helytelen lefolyórendszerkialakítás eredménye, melyre a Valsir egy praktikus, utólag is könnyedén beépíthető megoldást javasol, a Valsir Airval légbeszívó szelepet.

Tovább

Valsir új EPD környezetvédelmi nyilatkozatok

A Valsir minden új termék tervezésekor kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra: minden esetben vizsgáljuk, hogy a termék hogyan befolyásolja a környezetet az életciklusa során, kezdve a nyersanyagok kitermelésétől egészen a termék életciklusának végéig.

Tovább

VALSIR TRIPLUS: LEFOLYÓRENDSZER-KIALAKÍTÁS EGYSZERŰEN

A lefolyórendszer kiválasztásakor fontos szempont, hogy az rendelkezzen olyan praktikus, kivitelezést segítő megoldásokkal, melyeket a Valsir Triplus hangcsillapított lefolyórendszer kínál.

Tovább

Valsir BLACKFIRE – A tűzálló és zajcsillapított tokos kötésű lefolyórendszer

A Valsir Blackfire® csövek, idomok és kiegészítői a lefolyórendszerek és a hagyományos esővíz-elvezető rendszerek kialakítására kifejlesztett, kiváló akusztikai tulajdonsággal rendelkező tűzálló rendszer - B1 tűzállósági osztályba sorolt - a DIN 4102 szabvány szerint.

Tovább

Valsir AriosaHV – Totális kontroll és teljes komfort a gépi szellőztetésben

A központi szellőztetőrendszerek létjogosultságát nemcsak az épületek energiahatékonysága iránti egyre növekvő igényünk, hanem jó közérzetünk, valamint az épület egészséges állagának fenntartása is szükségessé teszi. A Valsir új AriosaHV központi szellőztető gépe, mely a lakóingatlanok szellőztetését hivatott ellátni az új fejlesztéseknek, a teljes komfortnak köszönhetően ennek az elvárásnak maximálisan megfelel.

Tovább

Valsir Ariapur 80T - időzíthető szag- és páraelszívó

A Valsir Ariapur rendszer megszünteti a kellemetlen szagokat legyen szó különálló mosdóhelyiségről vagy fürdőszobáról. Az Ariapur nemcsak a nemkívánatos szagok eltávolításáért felel, hanem kiváló megoldást nyújt a fürdőszobai páraelszívásra is. Beépítése rendkívül egyszerű, működtetése hagyományos villanykapcsolóval vagy mozgásérzékelővel történik.

Tovább

Valsir Rainplus – A vákuumos esővíz-elvezető rendszer

A Valsir Rainplus rendszere képes rövid idő alatt hatalmas mennyiségű esővíz elszállítására. Hogyan lehetséges ez? Vákuum segítségével, a Rainplus rendszert úgy fejlesztették ki, hogy a lehető legnagyobb csapadék elvezetési teljesítményt nyújtsa. A Rainplus megoldást nyújt az egyre nagyobb intenzitású esőzésekre, és teljes mértékben biztosítja a közepes és magas épületek tetejéről a csapadékvíz elvezetését. Fontos kiemelnünk, hogy a Rainplus rendszer újrahasznosítható anyagokból készül, a gyártási folyamat pedig energiahatékony és környezetkímélő.

Tovább

Valsir Silere – Csúcsteljesítmény a hangcsillapítás- ban

Cikksorozatunk, melyben a Valsir hangcsillapított tokos lefolyórendszereiről írtunk elérkezett a negyedik és egyben a befejező részéhez. A Valsir hangcsillapított lefolyórendszereinek csúcsa, a szabadalmaztatott Silere. Extrém vastag falú csőről beszélünk, a Silere fala a normál cső falvastagságának duplája.

Tovább

Valsir Triplus – A hangcsillapított lefolyórendszer

A hangcsillapított lefolyórendszerekkel foglalkozó cikksorozatunkban eddig olyan Valsir gyártmányokról esett szó, mint a PP3 és a Blackfire. A harmadik részben a Triplust mutatjuk be, melynek az biztosít különleges hangcsillapító képességet, hogy három különböző rétegből tevődik össze.

Tovább

Valsir BLACKFIRE – A tokos lefolyórendszer, amely nemcsak tűzálló, hanem zajcsillapított is

A lefolyórendszerekről szóló cikksorozatunk második részében bemutatunk egy újabb Valsir zajcsillapított csőrendszert. Napjainkban az elvárás, hogy az épületeink szennyvíz-elvezető rendszereiben keletkező zajokat redukáljuk, egyre fontosabbá válik. A Valsir hangcsillapított lefolyórendszerei közül a belépő szintet, a PP3-at egy korábbi cikkünkben már megismerhették, mai témánk pedig a Valsir BLACKFIRE.

Tovább

PP3 – Belépő a hangcsillapított lefolyórendszerek világába

Négyrészes cikksorozatunkban mutatjuk be a különböző Valsir zajcsillapított lefolyórendszereket, melyekkel eltérő mértékben redukálhatjuk a szennyvíz-elvezetés hangját. Bemutatjuk lefolyórendszerink műszaki tulajdonságait, legfontosabb paramétereit és azok hatását a mindennapi használatban! Elsőként a PP3 kerül terítékre.

Tovább

Valsir AriaSilent - az új HRV rendszer prezentációja

A Valsir innovatív hővisszanyerős szellőztető rendszere egyszerű és gyors telepítést tesz lehetővé, a hagyományos rendszerekhez képest sokkal kevesebb alkatrész felhasználásával. A Valsir AriaSilent rendszerrel harmadannyi rendszerelemre van szükségünk, melynek eredménye a hatékonyabb kivitelezés, és jelentősen megkönnyíti a raktározást, szállítást is.

Tovább

Valsir szponzor - nagyszerű Giro d'Italia hétvége

Valsir hivatalos szponzorként jelen lehettünk a nagyszerű Giro d'Italia kerékpáros körversenyen. Május 6-8 között megrendezett országúti verseny a látványos helyszíneknek, a jól megválasztott szakaszoknak, a számos kisérő programnak köszönhetően nagy érdeklődésre tett szert. A versenyzők és a szurkolók számára is feledhetetlen marad a különleges élményekkel teli, három magyarországi nap.

Tovább

Valsir szponzor - Elérkezett a várva várt Giro d'Italia hétvégre

Elérkeztünk a várva várt Giro d'Italia hétvégéhez! Május 6-8 élményekkel teli hétvége lesz a versenyzők, bringások, rajongók, szurkolók számára. Igazán különleges kerékpárversenyre készülhetünk, az első 3 etap Budapestről indulva körbevezeti a bajnokokat Magyarországon, majd visszaindul Avolából Veronába.

A Valsir minőségi éplületgépészeti berendezések gyártó vállalt ismét a Giro d'Italia hivatalos szponzora, így mi is mint magyarországi képviselet örülünk a szerencsének, hogy részt vehetünk az egész országot megmozgató nagyszabású rendezvényen.
Tovább

VALSIR BREZZA60 – egyhelyiséges hővisszanyerős szellőztető készülék

Napjainkban egyre inkább előtérbe kerülnek az épületek energetikai tulajdonságai. Az energiafelhasználás csökkentése érdekében szigeteljük a lakásaink határoló szerkezeteit, cseréljük épületeink nyílászáróit. Az épületek szigetelése számos előnnyel járhat, ugyanakkor hátrányokat is hordoz magában. Az egyre jobban záró nyílászáróknak köszönhetően megszűnik a filtráció, ennek következtében a belső tér levegője elhasználódik és diszkomfort érzetet okoz a bent tartózkodók számára. A kellemetlen szagok, a felhalmozódott részecskék jelenléte mellett további problémák is kialakulhatnak, ilyen például a penészesedés az épületben, vagy az ablakok üvegfelületén lecsapódó pára jelenléte.

Tovább

Valsir hangcsillapított vagy hangszigetelt lefolyórendszer? Triplus® vagy Silere®?

Az épületek lefolyórendszereinek kialakítása során leggyakrabban a PP, a PVC és a PVC-KG cső- valamint idomszükséglet szokott felmerülni, ám napjainkra a felhasználói, beruházói igények megváltoztak, s ennek megfelelően egyre gyakrabban szerepelnek a terveken hangcsillapított vagy épp hangszigetelt rendszerek. De mit takarnak ezek a meghatározások, és ilyen esetben mire kell figyelnünk?

Tovább

PEXAL XL: A TÖBBRÉTEGŰ CSŐ NAGY MÉRETBEN - Ø110

A Valsir Pexal többrétegű csövek méretsora új mérettel bővült. Ez a tekintélyt parancsoló csőméret a Ø110x10 mm. Természetesen ahogy azt egy folyamatosan fejlesztő gyártótól, a Valsirtól megszokhattuk, megalkotta hozzá a megfelelő csőkötést, mely jelen esetben egy moduláris rendszerben szerelhető PPSU alapanyagú idomcsalád a PEXAL XL.

Tovább

VALSIR ARIASILENT HRV RENDSZER - VIDEÓ PREZENTÁCIÓ

A Valsir új terméke, az AriaSilent hővisszanyerő szellőztető rendszer bemutatása, egy nagyszabású videóprezentáció keretében történt meg. A youtube videómegosztó csatornán is visszanézhető AriaSilentről készült angol és olasz nyelvű "kisfilm" újszerű bemutatási módja a Valsir hővisszanyerős szellőztető rendszerének.

A HRV AriaSilent „minishowban” néhány mondat erejéig betekintést nyerhetünk a gyár múltjába és jelenébe, ízelítőt kapunk széles termékpalettájáról. Mindezt impozáns környezetben, a Valsir Expo bemutatótermében tekinthettük meg, melyet már digitális formában is bejárhatunk. Az élő prezentáció során AriaSilent rendszert több nézőpontból is értékelhetjük, mint technikai innovációk, műszaki tartalom, kivitelezési előnyök, logisztikai szempontok. A rendszer számos különleges, szabadalmaztatott rendszerelemet is tartalmaz.

Tovább

A VALSIR GIRO D'ITALIA SZPONZOR – BUDAPESTI RAJT

Budapestről rajtol május 6-án a Giro d’Italia, majd három napot Magyarországon tölt a kerékpáros körverseny mezőnye. Ez lesz a verseny történetének 14. külföldi rajtja, az első Kelet-Európai Nagy Rajt!

Óriási örömmel tölt el bennünket, mint Valsir hivatalos szponzor jelen lehetünk a Giro d’Italia vendéglátói területén, a Giro d'Italia Valsir Hospitality Areájában. Mindhárom magyarországi szakasz befutójánál, a vendégül látott partnereinkkel, együtt szurkolhatjuk végig a versenyt és találkozhatunk a beérkező hazai és külföldi sztár bringásokkal!

Tovább

A MEGFELELŐ FALSÍK ALATTI WC TARTÁLY KIVÁLASZTÁSA

Amikor a falsík alá szeretnénk elrejteni egy WC tartályt, érdemes jó pár szempontot figyelembe venni, mielőtt kiválasztjuk beépítendő típust. A VALSIR elkényeztet minket a kínálatával, számtalan beépítési helyzetre fejlesztve ki a legjobb a megoldást.
Tekintettel kell lennünk a rendelkezésre álló helyen kívül a falazat anyagára, a rögzítési lehetőségekre, a WC csésze elhelyezésére, vagy a működtetésre, de persze az esztétikai szempontok sem lehetnek mellékesek.

Tovább

ZUHANYZÓT KELLENE KIÉPÍTENI, DE NINCS HELY A SZIFONNAK? A MEGOLDÁS: T-58

Gyakran előforduló eset, hogy a tulajdonos a kádat zuhanyzóval szeretné kiváltani, s ilyenkor a legfontosabb célok egyike, hogy mindezt a lehető legalacsonyabb tálcakialakítással oldjuk meg. A lakótelepi- és társasházi fürdőszobák esetében gyakran ütközünk olyan problémába, hogy az aljzatbeton nem véshető meg a hagyományos zuhanyszifon elrejtése érdekében, s ilyenkor többnyire kénytelenek vagyunk a tálcán emelni. A Valsir innovatív és szabadalmaztatott megoldásai számtalan esetben nyújtanak segítséget a gördülékeny kivitelezéshez, s nincs ez másként jelen esetben sem, hiszen a T58-as süllyesztett zuhanyszifon tökéletes rugalmasságot biztosít ott, ahol a padlószint behatárolja a lehetőségekeinket.

Tovább

VALSIR SILERE – A PÁRATLAN HANGSZIGETELT LEFOLYÓRENDSZER

A piacon csúcskategóriásnak számító Silere hangszigetelt lefolyórendszer csövein és idomain mért zajszint – laboratóriumi tanúsított mérések alapján - 6 dB(A), 2 l/s áramlási sebesség mellett.
A csövek és idomok polipropilén és ásványi töltőanyagok keverékéből készülnek, amely a kivételes zajcsillapítás mellett, kiváló mechanikai tulajdonságokat (-20 ° C-ig), valamint a magas hőmérséklettel (akár 95 ° C-os szakaszos áramlás esetén is) és a legfőbb kémiai anyagokkal szembeni ellenállást biztosít.

Tovább

HŐVISSZANYERŐS LAKÁSSZELLŐZTETŐ RENDSZER A VALSIRTÓL

Az elmúlt időszakban az aktuális szabályozásoknak és trendeknek megfelelően egyre inkább előtérbe kerülnek a hővisszanyerős szellőztetőrendszerek. Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy a Valsir, mint az épületgépészeti termékek egyik meghatározó gyártója bevezeti saját megoldását ezen a területen, úgy a decentralizált, mint a központi géppel működtetett, komplett szellőztetőrendszer tekintetében.

Tovább

VALSIR VENTILO – ÍGY SZÜNTESD MEG A CSATORNASZAGOT A FÜRDŐBEN

A Valsir légbeszívó kettős funkcióval rendelkezik: kiegyenlíti a vezetékekben keletkező vákuumot (ezáltal szűnik meg a csatorna "szörcsögő", "huppogó" hangja), ugyanakkor megakadályozza a csatornahálózatban keletkező gázok lakótérbe történő beáramlását, így soha többé nem találkozik csatornaszaggal fürdőszobájában.

Tovább

ÉRDEKESSÉGEK A TÖBBRÉTEGŰ CSÖVEK GYÁRTÁSA SORÁN

A Valsir Olaszország első számú többrétegű csöves cégeként több különleges és egyéni megoldást is alkalmaz a gyártás során. Ott van mindjárt az a tény, hogy a gyártósor két szintes.
A belső PE réteg a felső szinten készül el, valamint a ragasztóréteg is itt kerül rá, de az alumíniummal már az alsó szinten kerül kapcsolatba a cső.
A soklépcsős folyamat alatt rendkívül fontos a minőség- és méretellenőrzés. Gyakorlatilag minden munkafázis után kontroll következik.

Tovább

VALSIR PEXAL BRASS – PRÉSELHETŐ RÉZIDOMOK 14-90 MM-IG

A Pexal Brass présidomok sokféle területen jelentenek tökéletes megoldást: többek között a meleg és hideg ivóvizes rendszerek, valamint a fűtési hálózatok kiépítésére és ipari célokra is használhatóak. Széles méretválaszték 14-től 90 mm-ig.
A présidomok egy műanyag gyűrűvel is rendelkeznek, mely elválasztja egymástól a többrétegű cső alumínium rétegét és az idom alapanyagát, a sárgarezet. Ezen megoldásnak köszönhető még, hogy nő az idom csőbefogadási mélysége.

Tovább

VALSIR JAVÍTÓIDOM – ÉS AZ ELFÚRT CSŐ PIKK-PAKK HELYREHOZHATÓ...

A falban, mennyezetben, illetve aljzatban futó többrétegű csövek elfúrása, vagy egyéb mechanikai hatások eredményeként bekövetkezett sérülése azért okoz bosszúságot, mert bontási munkálatok nélkül nem hozható helyre. Ahhoz, hogy a lehető legkevesebbet véssük, a Valsir kifejlesztette a teleszkópos javítóidomot, amely 16x2 mm-es, 18x2 mm-es, 20x2 mm-es és 26x3 mm-es változatokban érhető el.

Tovább

VALSIR MIXAL - AZ UNIVERZÁLIS TÖBBRÉTEGŰ CSŐRENDSZER

Tökéletes választás a felületfűtési- és hűtési rendszerek kiépítéséhez: falba és padlóba egyaránt telepíthető. Ezeken túl radiátoros fűtésekhez, ivóvízhálózat kialakításához, illetőleg olyan ipari célokra is használható, mint a sűrített levegős hálózat kialakítása.

Tovább

VALSIR BLACKFIRE - TOKOS, TŰZÁLLÓ LEFOLYÓRENDSZER

A Blackfire egy olyan rendszer, amely szennyvíz- és esővízelvezető rendszerekhez kínál csöveket, idomokat és kiegészítőket. Kiemelkedő tűzálló tulajdonsággal rendelkezik: a DIN 4102 szabvány szerint, ami az építőanyagok viselkedésére vonatkozik tűz keletkezése esetén, B1 besorolást kapott.
Mindemellett a Blackfire egy hangszigetelt rendszer – 16dB(A) zajszint 2 l/sec áramlási sebességnél – és kiemelkedő UV álló tulajdonsága lehetővé teszi a kültéri felszerelést és raktározást, az anyag károsodása és színének fakulása nélkül.

Tovább

ARIAPUR - SZABADULJON MEG A KELLEMETLEN SZAGOKTÓL!

Eltűntetheti a kellemetlen szagokat a fürdőszobából! Az Ariapur közvetlenül a WC csészéből szívja el a kellemetlen szagokat még mielőtt az tovább terjedhetne, valamint biztosítja a megfelelő légcserét fürdőszobánkban.
Működése rendkívül csendes és a fedlapján található elszívónyíláson keresztül gondoskodik a fürdőszoba páramentesítéséről is.

Tovább

OKTÓBERBEN INDUL A GIRO D'ITALIA

A Valsir által is szponzorált, várva várt Giro d’Italia magyarországi rajtja sajnálatos módon az ismert okok miatt elmaradt, de azért lesz részünk bőven kerékpáros örömökben. Augusztus 29-én elindult a háromhetes francia körverseny, míg az olasz megfelelője október 3-tól 25-ig kerül megrendezésre. Az eredeti szervezéstől eltérő módon sajnos nem Budapest, hanem Monreale – Palermo lesz a kiindulópont, így még várnunk kell rá, hogy magyar szakaszokon is szurkolhassunk a csapatoknak.

Tovább

VALSIR PROMÓCIÓ

A Vivaco és a Valsir közös promóciót hirdet 2020. szeptember 07-től november 30-ig, illetve a készlet erejéig. Vásárolj 500 méter szigeteletlen vagy szigetelt Mixal vagy Pexal többtéregű csövet és megajándékozunk egy Valsir pulóverrel! A promóció egyszerre történő vásárlás esetén érvényes, és nem vonatkozik a Mixal 16-os, szigetelelten cső 100 m-es (VS0100137), 200 m-es (VS0100138), valamint 240 m-es (VS0113007) változataira.

Tovább

VALSIR HDPE - HEGESZTHETŐ, NAGY SŰRŰSÉGŰ POLIETILÉN LEFOLYÓRENDSZER

A Valsir HDPE-rendszere bármilyen lefolyó- és vízelvezető rendszer kialakításánál alkalmazható: kiváló kémiai ellenálló képessége és kivételes mechanikai tulajdonságai révén kültéri, földfelszín feletti és betonba ágyazott szerelése egyaránt megengedett, akár ipari jellegű épületek esetén is. Rainplus lefolyófejekkel kombinálva ideális megoldást nyújt a vákuumos csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítéséhez.

Tovább

HŐVISSZANYERŐS SZELLŐZŐRENDSZER - GONDOSKODIK A LEVEGŐ MINŐSÉGÉRŐL

Manapság az energiahatékonysági szabályozásoknak megfelelve az épületek egyre vastagabb szigetelést kapnak, így csökkentve az energiafelhasználást: ez azonban teljesen ellehetetleníti a levegő természetes áramlását! A hővisszanyerős szellőzőrendszer (HRV) állandó légcserét biztosít, figyelembe véve...

Tovább

VALSIR PP3 - MAXIMÁLIS RUGALMASSÁG A KIVITELEZÉSBEN

A Valsir PP3 egy tokos lefolyórendszer, mely rendkívül könnyű, és háromrétegű polipropilénből készül. Kiváló mechanikai és kémiai ellenálló képességgel, jó hangszigetelő tulajdonsággal, valamint széles átmérő- és idomválasztékkal rendelkezik. A PP3 lefolyórendszer DN32-től DN160-as méretig érhető el, és az EN 1451-es Green Building szabványnak megfelelően készül.

Tovább

VALSIR TRIPLUS - A TOKOS LEFOLYÓRENDSZEREK ÉLÉN

A Triplus egy rendkívül sokoldalú tokos lefolyórendszer, mely számos rendszerkialakításnál alkalmazható. Kiemelkedő vegyi és mechanikai ellenállással és akusztikai tulajdonságokkal rendelkezik, gyors és egyszerű kivitelezést garantál. Széles méretválaszték 32-től 250 mm-ig, idomkínálatának köszönhetően pedig arra is van lehetőség, hogy akár acélcsöves, HDPE, PP vagy PVC csőhálózathoz is csatlakoztassuk.

Tovább

X-WALL - OLDALFALI ELVEZETÉS PEREM NÉLKÜLI ZUHANYZÓKHOZ

A Valsir örömmel mutatja be X-WALL-ra keresztelt zuhanymegoldását, melynek segítségével olyan, perem nélküli zuhanyzó kiépítésére van lehetőség, ami esztétikai és biztonsági szempontból egyaránt ideális.
Bármely faltípus esetén választhatjuk ezt a modern és elegáns beépítési módot, legyen szó új építésről, vagy egy felújítás alkalmával utólagos beépítésről.

Tovább

VALSIR LINEA - A MINŐSÉGI FOLYÓKA

A Linea zuhanyfolyókák révén a Valsir hatékony és esztétikus megoldást kínál az épített zuhanyzók vízelvezetésének megvalósítására. Legyen szó családi- vagy társasház, műhely, benzinkút vagy csarnok vizesblokkjáról, a Linea minden körülmények között garantálja a hatékony vízelvezetést, a bűzzárnak köszönhetően pedig a csatornaszagok ellen is tökéletes védelmet biztosít.

Tovább

A PERTH OPTUS STADION A VALSIRT VÁLASZTOTTA

A 60 000 ülőhellyel rendelkező Perth Optus Stadion Ausztráliában a harmadik legnagyobb ilyen építmény. Külső megjelenése - főleg este, fényben úszva - szemet gyönyörködtető, belső kialakítását a különleges megoldások sora jellemzi. Építészeti összetettsége, innovatív tervezése, az építőiparban alkalmazott technológia és a legapróbb részletekre való kifogástalan odafigyelés miatt a projekt az elmúlt évben elnyerte az egyik legfontosabb nemzetközi díjat, a Prix Versailles Építészet és Tervezés Világdíját. A Valsir is nagyban hozzájárult ehhez az eredményhez azáltal, hogy a komplexumba mintegy 1000 db Tropea S öblítőtartály, a piac egyik csúcsterméke került beépítésre.

Tovább

T-58 SZIFON - A MEGOLDÁS HELYSZŰKE ESETÉN

A többrétegű csőrendszerek, WC-tartályok, esővíz-elvezetők és lefolyórendszerek mellett a Valsir olyan innovatív és szabadalmaztatott szifon-megoldásokat is kínál, melyek számtalan beépítési helyzetben nyújtanak megoldást, és minden igényt kielégítenek. Ezek közé tartozik a T-58 süllyesztett szifon, mely a mindössze 58 mm-es beépítési magasságával olyan helyzetben jelent kifejezetten nagy segítséget, amikor a padlószint kialakításánál behatároltak a lehetőségeink.

Tovább

VALSIR SILVESTRO - A TERVEZŐK HATÉKONY SEGÍTŐJE

A tervezés fázisában nagy segítséget nyújt a Silvestro, amely speciálisan, a Valsir termékek számára lett kifejlesztve. A gyár tervezőprogramja grafikus alapú épületgépészeti szoftver, mellyel az alábbiakat lehet méretezni:
- padló-, fal- és radiátoros fűtés (EN 1264)
- vízellátás (EN 806)
- csatornázás, RainPlus csapadékvíz-vízelvezetés (EN 12056)

Tovább

BREZZA 60 ...ÉS FELLÉLEGZIK A SZOBA

Épületeink egyre jobban hőszigeteltek, nyílászáróink egyre jobban zárnak, megszűnt a természetes szellőzés, így egyre többször merül fel a hatékony szellőztetés igénye.
A nem megfelelő szellőztetés ill. levegőellátás a bent tartózkodóknak is diszkomfort érzetet okoz, de sokszor a falakon is megjelennek a penészfoltok, s folyik a lecsapódott pára az üvegfelületeken. Erre megoldás lehet az ablakok gyakori kinyitása, vagy légbevezetők beépítése, de ezek rendkívül energiapazarló módszerek. Ma már létezik erre jóval hatékonyabb módszer is, a hővisszanyerős szellőztetés.

Tovább

VALSIR COLLARWINGS TŰZVÉDELMI MANDZSETTÁK

Egy esetleges tűzkitörés minden épületnél nagy kockázati tényezőt jelent, éppen ezért már az adott társasház, csarnoképület, vagy egyéb létesítmény tervezésekor kiemelt figyelmet kell fordítani a tűzvédelemre. Az ezzel kapcsolatos aktív és passzív rendszerek megfelelő tervezése, valamint azok hatályos terv alapján történő kialakításának kiemelt szerepe van a tűz terjedésének visszaszorításában, illetve az oltás megkönnyítésében.
Tűzkitörés esetén a lángok terjedését olyan gépészeti elemek tudják elősegíteni, mint például a lefolyórendszer-hálózat, melynek megakadályozására a Valsir kifejlesztette a CollarWings-re keresztelt tűzvédelmi mandzsettákat.

Tovább

VALSIR JAVÍTÓKÉSZLET SÉRÜLT TÖBBRÉTEGŰ CSŐ HELYREÁLLÍTÁSÁHOZ

Mióta a többrétegű csövek bekerültek a falba, azóta természetesen az is előfordulhat, hogy egy elburkolt vezeték valamilyen okból megsérül, és ezt javítani kell…
A Valsir PEXALBRASS termékcsaládba tartozó javítókészlet segítségével nagyban egyszerűsödhet a helyreállítás, illetve jóval kisebb bontással megúszhatjuk a dolgot. Ha kép vagy polc felfúrása miatt csak egy kis méretű lyuk is keletkezik a csövön, és egy toldóidommal megoldható a feladat, akkor is nagyobb hosszban kell szabaddá tenni a csövet, hogy a toldóidom felhelyezéséhez szükséges hely axiális irányban rendelkezésre álljon, hisz enélkül úgy kellene befeszegetni az idomot.

Tovább

VALSIR PEXAL CONNEX-T KÉSZLET NAGYÁTMÉRŐJŰ TÖBBRÉTEGŰ CSŐ MEGFÚRÁSÁHOZ

A Valsir a közelmúltban hozta ki a megoldást, melyet más csőanyagok esetén már megszokott a szakma. Nagyobb átmérőjű Valsir Pexal többrétegű csövek esetén komoly kihívást jelentett egy meglévő csővezetéki szakaszra újabb lekötést kialakítani, főleg, ha nagyobb magasságban vezetett csőről, vagy nehezen hozzáférhető helyről beszélünk. Ilyen esetekben hatalmas segítség lehet a Valsir Pexal Connex-T készlet, mellyel nem kényszerülünk a csővezeték elvágására, T-idom beépítésére, majd különböző szűkítő és menetes idomok felhasználására, hanem csőpalást tetszőleges helyén készített furatra közvetlenül csatlakoztathatjuk a menetes csonkot.

Tovább

ÚJ NYOMÓLAP A VALSIR KÍNÁLATÁBAN

A széles nyomólap-választék mindig is a Valsir WC-tartályok előnyei közé tartozott: a végfelhasználók több mint 300-féle működtető közül választhatnak. Ezeken belül a legnagyobb népszerűségnek az ABS nyomólapok örvendenek, melyek fehér, króm és szatén kivitelben voltak elérhetőek… idáig.
A szögletes gombbal rendelkező P1 működtető immáron szatén fekete színben is elérhető (cikkszám: VS0871303).
Az új változat főbb tulajdonságai:
- modern forma és színvilág (RAL9005)
- két öblítési mennyiség
- mechanikus működtető
- kedvező ár

Tovább

VALSIR TRIPLUS HANGCSILLAPÍTOTT SZENNYVÍZELVEZETÉS SZÁMTALAN LEHETŐSÉGGEL

Számtalan, a tervezők és a kivitelezők feladatát megkönnyítő megoldást találhatunk a Valsir TRIPLUS rendszer elemei között, mert a Valsir nagyon érti a dolgát ezen a területen.
Az, hogy ø32-250 mm között elérhető, hogy kiemelkedően jó hangcsillapítási adatokkal bír, vagy hogy Valsir szabadalmaztatott háromrétegű rendszerről beszélünk talán sokaknak nem újdonság már, de hogy mennyi érdekes megoldási lehetőséget kínál, az nekünk is csak akkor tudatosult, mikor a VALSIR EXPO területén egymás mellett kiállítva láttuk ezeket.

A Valsir a téma szakértőjének számít, melyet a világ minden részén, illusztris helyszínekre beépített rendszerei is bizonyítják, kezdve a legmodernebb felhőkarcolóktól, a Milánói Scaláig bezárólag.

Tovább

SZAGELSZÍVÁS ÉS VILÁGÍTÁS AZ ARIAPUR LEGÚJABB GENERÁCIÓJÁVAL

A Valsir Ariapur szag- és páraelszívó rendszere évek óta nyújt megbízható megoldást a kellemetlen szagok ellen, biztosítja a tiszta levegőt mellékhelyiségünkben, fürdőszobánkban. 2019 nyarán megérkeztek az új generáció tagjai, az Ariapur 80 és a 100 LED. A Winner S és Tropea S falsík alatti WC-tartályokkal szettben is rendelhető szagelszívók főbb tulajdonságai:
- az elszívás közvetlenül a WC-csészéből, a szagok keletkezési helyéről is történik
- dupla elszívás oldható meg velük, mivel az Ariapur a WC csészéből és a helyiségből is szív
- 2 az 1-ben funkció az Ariapur 100 LED esetén: szagelszívó ventilátor beépített LED fényforrással – 100 W-os hagyományos izzónak megfelelő 12 W-os LED fényforrás
- fürdőszobában történő elhelyezés esetén a páramentesítés is megoldódik

Tovább

Valsir WC-tartály szett promóció

Ha egy magas műszaki színvonalú, zajcsillapított anyagból készült WC-tartályt keresel esztétikus nyomólappal és minőségi
ülőkével, akkor megtaláltad. Válaszd a Valsir WC-tartály szettet!
A szett tartalma:
- Winner S Block H1140 zajcsillapított, falsík alatti WC-tartály
- Reactiv Ohajo WC-ülőke állítható, rozsdamentes zsanérral
- Valsir P1 mechanikus, szögletes nyomólap (választható színek: fehér vagy króm vagy szatén)


Tovább

Winner S - Szemből vagy felülről?

Falsík alatti WC tartályok beépítésekor merülhet fel a kérdés, természetesen a nyomólap elhelyezését értve alatta. Korábbi tartályoknál megszoktuk, hogy ilyen jellegű szabadságot csak egy pneumatikus üzemű berendezés adhat, de a Valsir Winner S WC tartály mechanikus üzemben is képes erre.

Főként akkor merül fel igényként a nyomólap felső elhelyezése, ha a szokásosnál (1140 mm) kisebb, 800 ill. 880 mm magas tartályokat építünk be. Ilyenkor az ülőke és a tető felhajtott állapotában részben vagy egészben letakarja a nyomógombokat körülményessé téve ezzel az öblítést. Amennyiben az építészeti kialakítás megengedi, szóba kerülhet a nyomólap felső elhelyezése, mely esztétikailag is különlegesebben hat, és a tartály esetleges szerelésekor is könnyebbséget jelent.
A Valsir megoldásánál egyetlen alkatrész áthelyezésével, tehát mindenféle külön tartozék felhasználása nélkül tudjuk megoldani a 90°-al elforgatott működtetést, viszont erre már a beépítés során gondolni kell, mert ez természetesen a tartály elburkolást is érinti.

Tovább

SZAKMA SZTÁR FESZTIVÁL 2019

Ünnepélyes díjátadóval zárult a XVII. Szakma Sztár Fesztivál. Az esemény a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV), az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV), valamint az VI. SkillsHungary Nemzeti döntőjének színhelye volt. 52 szakmában, 11 szakmacsoportban összesen 232-en versenyeztek - köztük több külhoni magyar - a szakma legjobbjának járó címért.

Az eseményre több mint 20 ezren látogattak ki, a résztvevők közel kétharmada vidékről, területi kamarák szervezésében érkezett a fesztiválra. A verseny sikeréhez közel 1000 közreműködő, többek között szakértők, versenyfelelősök, illetve mintegy 500 szervezet járult hozzá.

A szakmák között négy épületgépészeti szakág is szerepelt:

  • épületgépész technikus
  • hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő
  • központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő
  • víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő
Tovább

LÉGBESZÍVÓ - A PROFI MEGOLDÁS

A Valsir gyár folyamatosan törekszik termékeik fejlesztésére, s jól ismert kínálatának újdonságokkal történő bővítésére. Ennek egyik eredménye a membrános légbeszívó szelep, mely tökéletes megoldást biztosít a szennyvízelvezető rendszerek szellőzési problémáinak elhárítására. A Valsir légbeszívó kettős funkcióval rendelkezik: kiegyenlíti a vezetékekben keletkező vákuumot, közben pedig megakadályozza a csatornahálózatban keletkező gázok lakótérbe történő beáramlását

Főbb tulajdonságok:
- 100%-os üzembiztosság a membrános kialakításnak köszönhetően
- Univerzális csatlakozási lehetőség: 32-63 mm-ig, illetve 70-110 mm-ig
- Többféle csőtípusnál alkalmazható: Triplus, Silere, PP, HDPE, ABS, SAN+PVC, PVC-C, PVC-U
- Gyorsan és egyszerűen szerelhető
- Széles hőmérséklettűrés-tartomány: - 20 és + 60 °C között
- Megfelel az EN 12380, valamint az EN 12056 szabványban foglaltaknak

HOGYAN KÉSZÜLT?

A Discovery Channelen futó, hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő kanadai sorozat, a Hogyan készült? nemrég a padlófűtési rendszerek világába kalauzolta el a nézőket. Az ehhez használt többrétegű csőrendszerek gyártásának bemutatásához a stáb a Valsir céget választotta. Rajtuk keresztül mutatja meg, milyen folyamatok vezetnek ahhoz, hogy a különféle alapanyagokból létrejöjjenek a Mixal, illetve a Pexal többrétegű csövek.

SZAKMA SZTÁR FESZTIVÁL 2016

Szakma Sztár Fesztivál 2016 április 18-20. „A jó szakma felér egy diplomával!” Immáron IX. alkalommal került megrendezésre a Szakma Sztár Fesztivál. Amely az Országos Tanulmányi Verseny (OSZTV) és a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) gyakorlati döntője, 40 szakmában Budapesten, a Hungexpo területén.
A Vivaco Kft. harmadik alkalommal támogatta az épületgépész szakmát szerelési anyagokkal, szerszámokkal a Fondital és a Valsir gyárak nevében is. A versenyfeladatok kidolgozásában is részt vettünk, ezzel is segítve a szervező Szily Kálmán Műszaki Szakközépiskolát, Szakiskolát. A döntő során az épületgépészet négy ágazatban volt jelen: épületgépész technikus; hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő; központifűtés- és gázhálózat-rendszerszerelő; víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő.
Az idei évben 5200 diák jelentkezett a versenyre melyből 214 került a döntőbe. A rendezvényen 15 000 látogató vett részt ingyenesen. A budapesti általános iskolákból 5 000 diák és tanáraik jöttek el a rendezvényre. Ezen felül a vidéki iskolákból a területi kamarák szervezésében 200 autóbusszal több, mint 9 000 diák érkezett - közülük több mint 60 százalékuk 6-7-8. osztályos, pályaválasztás előtt álló fiatal volt.
Elfogultság nélkül az egyik leglátványosabb verseny a négy épületgépész szakmai döntője volt. Jó volt látni a diákok lelkesedését, rátermettségét és a szakma szeretetét.
Két év múlva Budapesten rendezik a Szakma Sztár európai versenyét, az EuroSkills versenyt.

PARTNERHÉT - 2016. MÁRCIUS 16-18.

A Valsir március közepén, a milánói MCE, Mostraconvegno Expoconfort kiállítással egy időben rendezte meg a Valsir Partner’s Week 2016-ot, melynek a gyár központjában kialakított 1200 négyzetméteres, bemutató- illetve konferenciatermet, valamint éttermet egyaránt magában foglaló terület adott otthont. A cél a már jól ismert és az újdonságnak számító termékek magas szintű bemutatása volt, ami mellett az évek óta fő csapásiránynak számító Valsir Akadémia, az épületgépészeten belüli nagymérvű szerepvállalás, s a folyamatos minőség-ellenőrzés is kiemelt szerephez jutott.

VALSIR BIM

Egyetlen fejlesztés sem volt képes annyira megváltoztatni az építőipart, mint az épületinformáció- modellezés (röviden: BIM), amely rendkívül gyorsan teret nyert az építészeti, mérnöki és kivitelezési vállalkozásokban. A BIM gyors térhódítása azt jelenti, hogy öt éven belül alapvető eszközzé fog válni. A fejlődéssel történő lépéstartás mindig is fontos szempont volt a Valsir számára, ezért megalkották a Revit-et, melyen belül lehetőség van az olyan rendszerelemekkel történő modellezésre, mint a Triplus, Silere és HDPE-lefolyórendszerek, valamint az AriaPur szagelszívóval kiegészíthető Tropea S zajcsillapított WC-tartályok, továbbá a zuhanyösszefolyók és szifonok.
Az ehhez szükséges anyagok az alábbi linkre kattintva érhetőek el: www.valsir.it/bim-en

Nem találta meg amit keresett? Kérem, írja le üzenetben, hogy mire van szüksége! Kollégáink hamarosan felveszik Önnel a kapcsolatot!

A jobb felhasználói élmény biztosítása érdekében a weboldalunk úgynevezett sütiket használ